Rég adtam már hírt magamról, de mielőtt bárkiben is felmerülne, hogy "ugyan már, mi az, hogy hírt ad magáról, hát nem olvassa ezt a szerencsétlent az égvilágon senki", inkább így írom: rég összegeztem már magamnak, hol és merre tartok.

Mindenekelőtt megszakítom posztomat egy reklámvideóval, ami annyiban kapcsolódik hozzám, hogy mostanában orrba-szájba Walking Dead-et nézek (főleg szobabringa közben), és Brooks-ban futok.

A móka után jöjjön a szenvedés.

A január 3-i futás után (amelyről itt, a blogon is megemlékeztem, mint évkezdő futásról) kimaradt három hét. Megint a lábszárfájdalom, ami azóta gyötör, mióta futni kezdtem. Összességében javul, csak baromi lassan. Régen 2 hetet kellett kihagynom egy-egy hosszú futás után, ma már csak 2-3 napot, szóval egyértelműen szokja a cigány a szántást - de még mindig nem az igazi. Irigylem azokat, akik egy héten 4-5 alkalommal is tudnak futni, nekem ez egyelőre csak álom. Állítólag ezen a legtöbb kezdő futónak át "kell" esnie, nincs mese. És azt mondják az okosok a facebookos csoportokban, hogy nem is a sípcsont fáj igazából, hanem a körülötte lévő izmok, sőt, a fájdalom oka a csonthártya és a bőr közötti elmozdulás...

Szóval, nem azért maradt ki három hét, mert nem tudtam volna futni. Át akartam gondolni ezt a futás dolgot, új megközelítést kerestem, valamit, amivel felépíthetem magam a "nulláról". Nekem erre szükségem van. A tervezésre, a tervszerűségre. Idén olyan célokat tűztem ki magamnak, hogy két órán belüli félmaraton (akár 2-3 is), több terep, hosszabb távok, és titkon az 1000 km elérése az év végére. Ezt nem lehet úgy, hogy minden 3. futás után napokra leállok, mert fáj a lábam.

Január végén arra jutottam, hogy kis távokkal, alacsony tempóval, nagyon lassan elkezdem felépíteni magam, és megfogadtam azt is, hogy ha törik, ha szakad, két futás között nem telhet el 3 napnál több. Jelentem, ezt azóta tartom.

Kezdtem egy 18 perces, 2, 26 km-es kocogással, aztán lassan, apránként elkezdtem emelni mindenen. Tempón, távon, időn, pulzuson... Aztán valamikor egy hónappal ezelőtt elkezdett szembejönni velem a neten ez a futós-gyaloglós téma. Hogy tudniillik:

fuss négy percet, gyalogolj egyet,

több lesz szuflád, javítja kedved.

(ismeretlen szerző)

Bizonyos, újabb keletű edzéselméleti kutatások arra vezettek, hogy az amatőr sportolók állóképességét, és a sérülések elkerülésének esélyét javítja, ha futásaikba rendszeres időközönként beiktatnak tempós gyaloglós fázisokat is. Idővel és fokozatosan lehet persze növelni az időt a futás javára, de ha jót akarsz magadnak, nem mondasz le a gyaloglásról, akár versenyeken sem. Ez ahhoz hasonlítható, amikor két edzés között hagysz magadnak időt a regenerálódásra (=fejlődésre!), csak kicsiben.

Találtam is faszajó, e szisztémára épülő, 12 hetes félmaratoni edzéstervet, hogy, hogy nem, pont 12 héttel az idei első félmaratonom előtt, úgyhogy felismerve a jelet, bele is fogtam. Az edzésterv heti 3 futás mellett számol 2 keresztedzéssel is, amit becsülettel (bringával vagy core-edzéssel) próbálok is teljesíteni, főleg, ha esetleg valamiért kimarad egy futás. A lényeg azon van, hogy három napnál több ne maradjon ki két futás között, és ehhez tényleg tartani is tudom magam.

Ma az volt, hogy futottam 9 km-t, 140 méter emelkedővel - a leghosszabb és a szint miatt a legnehezebb távom idén. Különösebb erőlködés és fáradás nélkül. És a lábam is bírja. Fáj kicsit, de bírja. Megint élvezem és szeretem a futást.

  Naszály, egyre közelebb Hozzád...