Az úgy esett, hogy barátainkkal (akikkel együtt szilvesztereztünk), 2016. január 1-jén nekivágtunk Kosdról a Naszálynak, amiből végül nem Naszály lett, hanem annak is inkább a keleti-északi lába és a Gyadai-rét.

Bevallom, soha nem jártam még erre, és nagyon jólesett új ösvényeket, új erdőket felfedezni - meg persze, titkon, bár ezt sosem vallanám be, ezúttal örültem a kevesebb szintemelkedésnek...

Nagyon szép, dimbes-dombos, tiszta, csöndes erdőben kirándultunk, tökéletes talajon, felújított és jól látható K- majd P- jelzések mentén, őzek szökelltek a réten, és még a megyehatárig is eljutottunk (Pest-Nógrád). Mondanom sem kell, a lábam csak úgy bizsergett egy kis belefutás után, de a bumszli túracipőt nem erre találták ki, és a (még) nem futó barátainkkal töltött közös idő is fontosabb volt most ennél. Azért a végén jóleső 12 km-rel a hátunk mögött szálltunk fel a váci buszra.

Elképesztően jól éreztem magam az erdőben, ez az én világom, és sikerült számomra eddig ismeretlen utakra bukkanni, amelyekből igyekszem minél többet futva is felfedezni idén.

Azt csak halkan jegyzem meg, hogy találtunk egy szelídgesztenyést, de hogy hol, az titok. Ősszel, ha beérett, visszamegyünk. Remélhetőleg futva - és zsákkal.